Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horthy Istvánné Gróf Edelsheim Gyulai Ilona

Becsület és kötelesség I. 1918–1944


Gróf Edelsheim Gyulai Ilona 1918. január 14-én született Budapesten, gyermekkorát és fiatal kora javarészét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Életének döntő fordulata 1940 áprilisában következett be, amikor férjhez ment Horthy Miklós kormányzó fiához, Istvánhoz, akkor a MÁVAG vezérigazgatójához.
Ezzel a „vidéki grófkisasszony” – valóságosan és jelképesen is – áttette székhelyét a budai várba, és akarva-akaratlan történelmi szereplővé – személyiséggé, cselekvő tanúvá lépett elő. 1942 augusztusában Horthy István kormányzóhelyettes tragikus repülőszerencsétlenség áldozata lett, s ettől fogva a fiatal özvegy a kormányzó bizalmasaként, szerényen a háttérben maradva egyre fontosabb szerepet játszott: józansága, példás lelki ereje és kivételes érzékenysége nagy hatással volt mindenkire, akivel kapcsolatba került.
A háborúba sodródott Magyarország egyre riasztóbb és szinte reménytelennek tetsző helyzetében világos fővel és kitartással mindent megtett a nagyobb tragédia elkerülésének érdekében.
A sikertelen 1944. októberi kiugrási kísérlet után azonban az ország és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. E könyv utolsó lapjain az ausztriai Weilheim mellett, Waldbichlben búcsúzunk Horthy Istvánnétól, a kormányzóval és feleségével együtt, miután Magyarországról védőőrizetnek álcázott akció keretében a németek elhurcolták őket.

Az emlékezések első kötetében talán az egyik leghitelesebb tanú szólal meg a XX. századi magyar történelem egyik döntő szakaszának eseményeiről. Horthy István kormányzóhelyettes özvegye sok döntő momentum és helyzet szemlélője és aktív szereplője volt. Mindaz, amiről most beszél, egy őszinte, tiszteletre méltó személyiség vallomása, s egyben rendkívül
fontos adalék bizonyos történelmi események tisztázásához, hamis legendák eloszlatásához.

Becsület és kötelesség II. 1945-1998

A nagy érdeklődéssel fogadott első rész után gróf Edelsheim Gyulai Ilona, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye ötvennégy év krónikáját örökíti meg emlékiratai második kötetében. 1944. október 18-án kezdődik a történet „Valahol Bajorországban”, Gestapo-fogságban, s 1998-ban végződik, többek között ezzel a megjegyzéssel: „Áldás számomra, hogy most már mind gyakrabban látogathatom meg hazámat...”
A két dátum közötti több mint fél évszázad a fiatalon megözvegyült Horthy Istvánné számára a folytonos helytállás, a leleményes kötelességteljesítés, kalandok és tragédiák, s végül élete ki- és beteljesedésének izgalmas időszaka volt.
Sok mindent megtudunk ebből a könyvből, amelynek forrásértéke vitathatatlan. Ám a legizgalmasabb élményt benne mégis maga az emlékeit közreadó főszereplő nyújtja: rendkívüli személyisége, őszinte hangja, a lapokról sugárzó szerénység, s egyszersmind határozottság, céltudatosság okán.
Ez a könyv sok mindenről tudósít. Például arról, hogy milyen érzés negyvenegy év után hazatérni a kényszerű száműzetésből, hazatérni, ha már a világ számtalan országában megfordult az ember, ha látott szebbnél szebb tájakat, lenyűgöző, egzotikus, izgalmas városokat, csodálatos műemlékeket, lehet az Párizs, Bagdad, Jeruzsálem szent földje, London vagy a második otthon, Portugália – mégis, hazatérni Budapestre májusban a gesztenyefák és orgonabokrok virágzása idején, mikor hirtelen minden olyannak tűnik, mint akkor, régen...
Milyen érzés visszasodródni a múltba, újraélni a Gestapo-fogságot, a küszködést a megélhetésért, a nürnbergi tárgyalás izgalmát a beteg kormányzó mellett, a megalázó sorban állást, a küzdelmet az új életet jelentő vízumokért, az otthonra találás örömét-nehézségeit, az aggódást az otthon maradottakért, az ország sorsáért...
S vajon milyen ember az, akit Horthy kormányzó „sofőröm, belügy-, külügy- és pénzügyminiszterem”-nek nevez, aki haláláig szelíden-odaadón ápolja őt, aki ígéretéhez híven megszervezi a kormányzó újratemetését Kenderesen, aki a köztársasági elnöktől kapott kitüntetés átvételekor azokra gondol, akik nem lehetnek jelen, de 1944 októberében „ismeretlenül, elhagyatva, sokan származásuk miatt megalázva megállták a helyüket, és semmilyen kitüntetést sem kaptak”, aki Szubud nemzetközi segítőként a világot járja és enyhülést, nyugalmat, belső békét talál a latihánban...
Gróf Edelsheim Gyulai Ilona, a „kiskormányzóné” emlékezik tiszteletre méltó őszinteséggel, finom humorral, bölcs megértéssel több mint ötven év örömeiről, fájdalmairól, csalódásairól, reményeiről.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Jelentkezzen és kapja meg a kölcsönt ma

(Bishop Johan, 2017.05.24 00:21)

Itt van egy másik kölcsön ajánlat, jelentkezzen be, és kapja meg a hitelét 24 órán belül további információkért., Kapcsolat: bishopjohan900@gmail.com

juanadelgado797@gmail.com

(Juana delgado, 2017.03.03 21:01)

Helló,

Keres egy üzleti hitel, személyi kölcsön, lakáshitel
Auto hitel, adósság konszolidációs hitelek,
fedezetlen hitel törlesztését
Kockázat, stb, vagy ha már megtagadták a kölcsönt a bank vagy pénzügyi intézmény
Állítsa be az egyik vagy több megoldás, nem okok.
Vagyok egy privát hitelező, kölcsön cégek és magánszemélyek alacsony szinten
Kamatláb 2% és megfizethető. Érdekelt? Vegye fel velünk a
Transzfer hitel ma belül 28 óra. KAPCSOLATBA LÉPNI:
juanadelgado797@gmail.com

Jó napot,

(kisasszony Halimat, 2016.07.13 06:45)

Jó napot,

Vagyok kisasszony. Halimat, egy jó hírű, legitim és akkreditált cég pénzt hitelező. Mi kölcsön pénzt, hogy az egyének az arány 3%, a szükséges pénzügyi támogatást. Van egy rossz hitel, vagy ha szükségük van a pénz a számlák befizetése? Azt szeretnénk használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi teszi megbízható kedvezményezett segítséget mi örömmel, hogy Önnek egy kölcsön. Nem hitel ellenőrzés, 100% -os garantált. (Misshalimatloanfirm1@gmail.com) a kérelmező indul a kölcsön visszafizetése után 4 hónappal kölcsön sikeresen át neki / neki. Ha nem fizeti vissza a hitelt ebben a várt időpont / időszak, jogi lépéseket fognak tenni a kérelmező ellen a mi ügyvéd azonnal. Kérelmező, aki nem tudja, hogy találkozzanak a visszafizetés kap 2 hónap alatt több, mint egy türelmi időt, mielőtt jogi lépések lesznek taken.apply ma: misshalimatloanfirm1@gmail.com kisasszony. Halimat hitel cég számára biztonságos és megbízható hitel. Kösz

Hitelkérelmi űrlapkitöltési és visszatérés

Jelentkező neve:……………
Cím:…………….
Város:…………………..
Állami:……………………
Ország:………………..
Nem: ......................
Családi állapot:…………….
Kor:…………………….
Foglalkozása:……………….
Jövedelem Rate: ...................
Mond:………………………
Iroda száma: ................
Mozgó:…………………..
Igényelt összeg: ...............
Hitel Időtartam: ..................
Hitel Cél .....................
Előtt végrehajtott igen / nem: ..................

Várok egy sürgősségi ellátás ....

kisasszony Halimat

er.szucs@citromail.hu

(Szücs Ferencné, 2010.11.27 17:13)

Jónapot Kivánok !
Ezen a héten értesültem , hogy ismét kiadásra kerül a " Becsület és kötelesség " cimü könyv mind két kötete.Nagyon szeretném megvásárolni mind a két kötetet, szeretném megtudni, hogy hol tehetem ezt meg?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Szücs Ferencné 5137 Jászkisér Jókai ut 18


Re: er.szucs@citromail.hu

(collins gibb, 2015.08.31 18:27)

Van szüksége a biztos megfizethető hitel? Ha igen Apply velünk, és kap a gyors
jóváhagyási ma. Nincs hitel ellenőrzés, egyszerű lépésben, gyors finanszírozás
és az alacsony kamatláb. Írjon nekünk ma keresztül collinsinvestment007@gmail.com

Můžeme Assit vás

(Tracy Ageeta, 2014.12.28 18:21)

Szüksége van egy befektető?
Szüksége van üzleti vagy személyi hitelek?
Adunk ki hitelt, hogy minden egyéni és vállalati at 3% -os kamatláb évente. További információkért forduljon hozzánk e-mailben: tkaloanint@gmail.com

Megjegyzés: Tovább a csak válasz erre Email: tkaloanint@gmail.com
Köszönjük a segítséget.
2014 SPA ®


Tracy Ageeta
tkaloanint@gmail.com

botiwilliamsloancompany@gmail.com

(Mr. Williams SCOTT, 2014.11.02 14:37)

Szüksége van egy kölcsön bármilyen okból? fel velünk a kapcsolatot most egy olcsó hitel ajánlat 2% kamat minimális
2000 USD, és legfeljebb 50,000,000,00 USD és ha kell, érdekelt, kérjük lépjen kapcsolatba velünk
botiwilliamsloancompany@gmail.com További info

Kérjük, hogy töltse ki és küldje el nekünk a következő adatokat, hogy tudjuk folytatni a hitel tranzakció

A hitelfelvevők információ
Az Ön neve:
Ország:
Nem:
Életkor:
Hitel összege:
időtartama:
Havi jövedelem:
Telefonszám:
Hitel célja:
foglalkozás:

Ön, hogy minden válaszokat kell küldeni erre a vállalati e-mail címe:
botiwilliamsloancompany@gmail.com

Köszönöm, Üdv, mint várjuk a sürgős választ
MR WILLIAMS SCOTT
vezérigazgatója

bp.1027. varsányi udvar 2.

(szablya adrienne, 2013.04.21 11:46)

Elment az utolsó MAGYAR NAGYASSZONY, aki életével mindnyájunknak
példát mutatott.
Emléke legyen áldott, pihenése nyugalmas szerettei körében.
Ilona Asszonyt a mi generációnk nem felejti. Szeretve tiszteltük.

kovivill@freemail.hu

(Kovács István, 2011.03.07 22:47)

Segítséget kérnék egy kassai 93 éves barátom részére aki az élete történetét írja és 1942-ben találkozott Kassán Horthy Istvánnéval. Szeretné vele felvenni a kapcsoatot. Kérem ha tudnak segítsenek és adják meg Horthy Istvánné E-mail elérhetőségét vagy jelenlegi levelezési címét. Köszönöm az Ő nevében is. E-mail címem kovivill@freemail.hu

Tinieu2@aol.com

(Soskuti Ildiko, 2012.05.08 01:45)

Szeretnem a grofnotol megtudni,hogy emlekszik-e Istvan egyik pilotatarsara,
akivel barati viszonyban volt.O 1944-ben 24 evesen tunt el es szinte semmi informacio nincs rola.Egy francia web oldalon talaltam meg a nevet,ahol felsoroltak a beveteseit es kitunteteseit.Szulei nagyon sokaig kutattak utana,de hiaba.
Nagyon koszonom.
Tisztelettel,
Soskuti ildiko

Re: kovivill@freemail.hu

(Várkonyi Csilla, 2013.01.07 23:39)

Kedves István
Érdeklődök, hogy sikerült-e megtalálni a Gróf Gyulai Ilona (Horthy István özvegyének elérhetőségét.
Szükségem van rá.
Szeretettel:
Várkonyi Csilla vendy@citromail.hu

BUDAPEST

(SZABO, 2011.02.21 13:36)

MINDEN TISZTELETET MEGÉRDEMLŐ EGYÉNISÉG.
LE A KALAPPAL ELŐTTE SOK MINDRNÉT, DE AZ A FINOM ELEGANCIA, NEMESSÉG, MELY JELLEMZI ŐT,TANULHATATLAN, DE MINDENKÉPP PÉLDÉNAK TEKINTENDŐ.BÁR TÖBB ILY SZEMÉLYISÉG VOLNA A KÖZÉLETÜNKBEN, AZ UTOLSÓ MOHIKÁNOK KÖZÖTT VAN TALÁN. MICSODA ERŐ, KITARTÁS, HAZAFIASSÁG, HŰSÉG JELLEMZI ŐT.

1204 Bp.Szent Imre herceg u. 79/a.

(Buhályné Domonkos Ilona, 2011.01.26 12:58)

Jó napot kívánok!
Most fejeztem be a könyv második kötetét. 52 éves vagyok, így sok újat megtudtam a családról és a történésekről is. Nem szégyellem, hogy bizony nem egyszer megkönnyeztem az olvasottakat.
Nem tudom, hogy a grófnővel kapcsolatban vannak e? Ha igen kérem tolmácsolják köszönetemet hogy ezt a könyvet megírta és Én elolvashattam. Továbbá hosszú és békés életet kívánok a grófnőnek és egész családjának.
Tisztelettel:
Buhályné
gyica@t-online.hu

2740 abony ujszászi ut 24

(szikszayné bellay ildiko, 2010.11.27 22:17)

en is a könyveeket szeretném meg rendelni,hol tehetem, várom válaszukat . tisztelettel szikszayné